Helyszínek

13. KKMM, Katona József Emlékház 17:00 - 23:00

Katona József Emlékház

Katona József Emlékház
6000 Kecskemét, Katona J. u. 5.
Tel.: 76/328-420
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
www.emlekhazak.hu



ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁS


KATONA JÓZSEF 1791-1830
Katona József, a Bánk bán című nemzeti dráma szerzője, Kecskemét város főügyésze ezen a helyen született 1791. november 11-én. Tanulmányait és jogi gyakorlatának idejét leszámítva, egész életében szülővárosához kötődött. Haláláig ebben az épületben lakott. Szülőházát (az egykori Bárány utca 39. számú házat) 1883-ban jelölték meg emléktáblával. 1971-től emlékház. 1991-ben teljes újjáépítésére került sor. Az állandó kiállítás Katona József életét és munkásságát mutatja be.


IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁS


MADÁRÉNEK
Kanyó Ferenc fotóművész kiállítása


Kanyó Ferenc fotóművész, pedagógus, 2001 és 2013 között a budapesti Nádasdy Kálmán Művészeti Iskola tanára. Pályája kezdetén főként szociofotókat készített, jelenleg fő témája a természeti környezet.

A kiállítás megnyitója 19:00 órakor kezdődik.


KÖTETLEN PROGRAMOK


Tárlatvezetés, jelmezpróba, írás lúdtollal.